Szőke Zoltán vagyok a Hódmezővásárhelyi Szőke Cukrászdák tulajdonosa.
Szakközépiskolai érettségi után szülői mintát követve fordultam a kereskedelem-vendéglátás irányába. Cukrász végzettséget Szegeden szereztem, gyakorlati képzést a Csongrád megyei vendéglátó vállalat biztosította.
A szakma iparos-kézműves formáját a Z. Nagy cukrászdában volt szerencsém megismerni, ahol
Z.Nagy Rózsika mellett Papp István és Molnár Róbert cukrászmesterek mutattak szakmai nívót számomra.
1994 óta mestervizsgával rendelkezem. Vállalkozásom kezdete óta tagja vagyok a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestületében és a Csongrád megyei Kereskedelmi és Iparkamarának.
A tanulóképzésben a kezdetek óta részt veszek. A képzett munkaerő forrásának tartom. A kamarai mesterképzést több alkalommal segíthettem.
Részt vehettem jópár képzésen, szakmai úton.
Több alkalommal lehettem zsűritagja országtorta, ország fagylaltja, cukormentes országtorta szakmai versenyeknek.
Legbüszkébb a gyerekeimre vagyok, akik nagy lelkesedéssel innovatív ötletekkel segítenek abban hogyan fejlesszük vállalkozásunkat!
Bízom abban, hogy hasznosan tudom szolgálni a megalakuló szervezetet!
